A 20. század közepén az autók számának megugrásával és az urbanizáció felgyorsulásával jelentősen megnőtt a közlekedési balesetek előfordulása. Ez a jelenség világszerte széleskörű aggodalmat váltott ki a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban, és az országok felismerték, hogy sürgősen szükség van egy egységes közlekedési táblarendszer kidolgozására, hogy csökkentsék az ellentmondásos táblák által okozott félreértéseket és baleseteket.
A nemzetközi közúti forgalomról szóló bécsi egyezmény 1968-as aláírása fontos mérföldkő volt ebben az erőfeszítésben. Az egyezmény célja a nemzetközi közlekedésbiztonsági együttműködés erősítése, valamint az egységes közlekedési szabályok és jelzési szabványok kialakítása az úthasználat biztonságának és hatékonyságának javítása érdekében. Ebben az összefüggésben a háromszög figyelmeztető jel hivatalosan figyelmeztető jelként ismerték el, amely a potenciális veszélyre való figyelmeztetést jelképezi. Az egyezmény előírja, hogy a háromszög figyelmeztető táblát piros kerettel és fehér alappal kell ellátni, hogy jó láthatóságot biztosítson a különböző környezetekben.
A háromszög figyelmeztető tábla tervezési koncepciója az emberi pszichológia vizuális ingerekre adott válaszán alapul. A pirosat általában figyelmeztetésekhez és veszélyekhez kötik, a háromszög éles alakja pedig gyorsan felkelti a figyelmet. Ez a kialakítás biztosítja, hogy a sofőrök gyorsan azonosítsák és reagáljanak vészhelyzet esetén, ezáltal hatékonyan csökkentve a balesetek arányát.
A nemzetközi közösség is növeli igényét a közlekedési táblák szabványosítására. A közlekedési mobilitás növekszik, így a határokon átnyúló utazások egyre gyakoribbak. Annak érdekében, hogy a különböző országok járművezetői akadályok nélkül megértsék a közlekedési táblákat a külföldi utakon, különösen fontosak a háromszög alakú figyelmeztető táblák egységes szabványai. A szabványosítás révén a járművezetők gyorsan alkalmazkodhatnak a különböző országok útjaihoz, ezáltal javítva a vezetési biztonságot.
